|
Patrícia kérdezte:
Ha szervezetünk korábban részt vett már az Önök által bonyolított Eu-Háló partnerség programban - részt vehet-e jelen projektjükben is?
|
Válasz:
Mint azt korábbi válaszokban már említettük, megyénként 10 szervezet vehet részt a projektben tanácsadás célzatával. Nem kizáró szempont, hogy a korábbi Eu-Háló programban részt vett szervezetek ne vegyenek részt a programban, azonban azt, hogy mely szervezetek lesznek ezek, a tanácsadók fogják eldönteni, ugyanis ők dolgozzák ki majd azt a szempontrendszert, melyet túl jelentkezés esetén fognak mérlegelni.
A döntésüket meghatározó szempontok között várhatóan szerepelni fog, hogy mennyire szorul megerősítésre a szervezet, mennyire elhivatott, milyen fejesztendő céljai vannak, van-e főállású munkatáruk, amely együtt tud működni a tanácsadóval a fejlesztések elindítása érdekében.
|
|
Mónika kérdezte:
Milyen típusú képzésekre lehet számítani?
|
Válasz:
Képzéseket az alábbi négy témában fogunk rendezni:
- szervezetfejlesztés,
- szakmai fejlesztés,
- pénzügyi tervezés és elszámolás,
- szolgáltatásfejlesztés témakörökben.
A képzések időpontjáról és helyszínéről folyamatosan tájékoztatni fogjuk a programban résztvevő szervezeteket.
|
|
Béla kérdezte:
Azt szeretném megtudni, hogy lesznek e különféle rendezvények, workshopok, fórumok?
|
Válasz:
Igen, a program keretében megyei foglalkoztatási műhelyek szervezésére kerül majd sor, melyek
a helyi partnerségek kialakítása és megerősítése érdekében létrejövő szakmai együttműködéseket lesznek hivatottak szolgálni.
A megyei fórumok időpontjáról és helyszínéről folyamatosan tájékoztatjuk majd a programba bekapcsolódó szervezeteket.
|
|
Kamilla kérdezte:
Előreláthatólag meddig fog tartani a program?
|
Válasz:
A program 2012 őszéig, 36 hónapon keresztül fog tartani. A tanácsadói tevékenység 30 hónapon keresztül zajlik. Menetközben lehetősége lesz új szervezetek bekapcsolódására is, amennyiben indokolttá válik.
|
|
Mónika kérdezte:
Tudna pontos felvilágosítást adni, hogy pontosan mikor indul a program?
|
Válasz:
A program jelenleg az OFA-val történő Támogatási szerződés kötés fázisában tart. A TSZ megkötését követően - várhatóan november 1.-től veszi kezdetét a projekt megvalósítása.
A projekt első szakaszában a szervezetek toborzása, kiválasztása és tájékoztatása, valamint a tanácsadók egységes felkészítése fog zajlani. A tanácsadási folyamat várhatóan 2010 márciusától veszi majd kezdetét, online szolgáltatásaink, valamint a szervezetekkel történő - a tanácsadás tevékenységét megalapozó anamnézisek felvétele - már ősz végén, tél elején elkezdődik.
|
|
Kamilla kérdezte:
Úgy tudom megyénként 10 szervezet kerülhet be a programba. Azon szervezetek, melyek nem férnek bele ebbe a keretbe milyen szolgáltatásokban részesülhetnek?
|
Válasz:
Attól függetlenül, ha valamely szervezet a megyénként betölthető 10-es limiten felül jelentkezne részt vehet a www.euhalo.hu oldal által nyújtott elektronikus szolgáltatásokban:
- on-line szolgáltatások
(www.euhalo.hu oldalon igénybe vehető elektronikus hírlevél, help-desk felület, civil-terasz, erőforrástérkép, eseménynaptár, tartalom feltöltési lehetőség)
Amennyiben felregisztrál oldalunkra, a projekt időtartama alatt kialakuló új szolgáltatásokról is küldünk majd tájékoztatást!
|
|
Sándor kérdezte:
Abban az esetben ha a szervezetünk úgy dönt, hogy szeretne csatlakozni a programhoz hogyan teheti meg. Mik a csatlakozás feltételei és pontos menete?
|
Válasz:
A szervezet csatlakozásához a debreceni programirodát, vagy a szervezet székhelye szerint illetékes megyében tevékenykedő tanácsadót kell felkeresnie. A tanácsadók tevékenységi terület szerinti beosztásáról a www.euhalo.hu oldal főoldalán tájékozódhat.
A csatlakozás feltétele, egy jelentkezési lap kitöltése - melyet szintén az említett oldalon tehet meg.
Felhívjuk tisztelt jelentkezőink figyelmét, hogy a projektbe megyénként csak 10 foglalkoztatási vagy szociális tevékenységet végző szervezet bekapcsolódására van lehetőség, ezért érdemes időben jelentkezni és regisztrálni.
|
|
András kérdezte:
Tudna-e bővebb felvilágosítást adni a tanácsadók tevékenységéről?
|
Válasz:
Tanácsadóink szervezetfejlesztési, szakmai fejlesztési kérdésekben, pályázat előkészítésben, pályázatírásban, gazdasági kérdésekben tudnak segítséget nyújtani.
A hálózat 4 fő, széles körű civil szakmai tapasztalatokkal rendelkező, elhivatott tanácsadó közreműködésével fog működni, megyénként 10 szervezet bevonásával. A tanácsadások személyes konzultáció keretében történő egyeztetés, vagy telefonon, e-mailben történő megkeresésre való válaszadás módszerével fognak megvalósulni.
A személyes tanácsadások helyszínéül megyénként egy-egy nagyobb civil szervezet székhelye fog szolgálni, ahol tanácsadóink konkrét ügyfélfogadási rendben várják majd megkereséseiket.
|
|
József kérdezte:
Meg szeretném kérdezni, hogy mi a program célja?
|
Válasz:
A program keretében közreműködő országos foglalkoztatási célú ernyőszervezetek 2010. február és 2012. július között, 30 hónapon keresztül országos szintű, egyéni folyamatkövető tanácsadói hálózatot fognak működtetni foglalkoztatási célú és szociális tevékenységet végző szervezetek részére az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által támogatott
„Segítő-háló 2009-2012” című program keretében! A projektben közreműködő tanácsadóink szeretnének segítséget nyújtani az egyes szervezetek profiljához igazodó szolgáltatási tevékenységek kialakításában, fejlesztésében, továbbá szeretnék elősegíteni a tanácsadásban részesítendő szervezetek helyi és kistérségi szintű szakmai együttműködésekbe történő bekapcsolódásukat.
|