|
gyula kérdezte:
Üdvözlöm! Én egy februárban alakult szervezetet képviselek. A tanácsadás témaköre túlnyúlik a pályázatok ismertetésén, mert ha nem egy évig nem nagyon lesz miről beszélnünk.
|
Válasz:
Kedves Gyula!
Egy korábbi fórumozó kérdésére már említettem, hogy szervezetre szabott egyéni fejlesztést igyekszünk megvalósítani. Amennyiben a szervezetnek a pénzügyi, jogi, szervezetfejlesztési kérdésekben tudunk segíteni, azt is szívesen tesszük, projektgenerálást csak a pályázati kiírásoknak megfelelő szervezetekkel végzünk. Kérjük vegye fel a kapcsolatot irodánkkal, vagy a megyéhez tartozó tanácsadóval.
|
|
györgy kérdezte:
Továbbá a csatlakozáskor kötött meállapodás a későbbiekben felbontható-e? A tájékoztatójukban olvastam, hogy 3 évig tart majd a program és ez idő alatt sok minden történhet így nem szeretnénk 3 évre szerződni.
|
Válasz:
Kedves György! Projektünk 3 éves időtartamban működik, s a 36 hónapból 30 hónap erejéig vehető igénybe a tanácsadás. A megállapodás, természetesen felbontható, nem várjuk el hogy végig igénybe vegyék a szolgáltatást. Kérjük, hogy a tanácsadónak jelezzék majd meddig akarják igénybe venni a szolgáltatást, hogy időben új szervezetnek adhassunk lehetőséget a bekapcsolódásra.
|
|
Jeni kérdezte:
Milyen témakörökben lehet segítséget kérni?
|
Válasz:
Kedves Jeni!
Szervezetre szabott egyéni fejlesztési tanácsadást kívánunk nyújtani célcsoportunknak, így a szervezet tevékenységi köréhez illeszkedően próbálunk majd kialakítani a témaköröket.
|
|
Jeni kérdezte:
A tanácsadó kimegy a szervezethez?
|
Válasz:
Kedves Jeni!
Projektünk jelenlegi költségvetési kerete nem teszi lehetővé, hogy a tanácsadó a szervezetek székhelyére is ellátogasson, azonban minden megyében szolgáltatói pontot fogunk működtetni, ahol meghatározott ügyfélfogadási rendben elérhető lesz az illetéken tanácsadó. Köszönjük megértését!
|
|
györgy kérdezte:
Szervezetünk már részt vesz egy civil szervezeteket fejlesztő programban, ez a program főleg képzésekkel segíti a szervezet fejlődését. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen körülmények között lehet-e csatlakoznunk az Önök programjához, vagy egy másik fejlesztőprogramban való részvétel már kizáró ok?
|
Válasz:
Kedves György! Sokan pozitívumként, sokan sajnos negatívumként élik meg, hogy egyre több segítő hálózat működik a civil szervezetek szakmai és módszertani segítésére. Szinte minden szervezet részt vesz már valamiféle támogató szolgáltatás igénybevételében, azonban ezek jelen projekt esetében nem kizáró feltételek.
Amennyiben a projektünk keretében nyújtandó szolgáltatások felkeltették érdeklődésüket, kérek jelentkezzen tanácsadójánál, vagy akár irodánkban. Reméljük, hogy a mi szolgáltatásaink is számos új és hasznos információt, segítséget fognak majd nyújtani az Önök szervezete számára.
|
|
Gabriella kérdezte:
Milyen feltételei vannak a projektbe való bekapcsolódásnak?
|
Válasz:
Kedves Gabriella! A projektbe az ország területén működő kis - megerősítésre váró foglalkoztatási és szociális tevékenységet végző szervezetek kapcsolódhatnak be, akiknek alapszabályuk tartalmazza ezen tevékenységeket. Több helyen elérhetők szórólapjaink, plakátjaink - ahol látható, hogy mely megye, melyik tanácsadó tevékenységi területébe tartozik. Minden szervezettel együttműködési megállapodást kötünk, valamint begyűjtünk egy adatlapot , melyben adatokat kérünk be a szervezettől. Amennyiben ezek a dokumentumok rendelkezésre állnak, megfelelt a szervezet a belépési feltételeknek.
|
|
KLászló kérdezte:
Szervezetünk több mint 2 éve már részt vett Eh-háló programban, a tavalyi évben is szükségünk lett volna segítségre de nem tudtunk csatlakozni a programhoz. A múlt évben nem a foglalkoztatási célú szervezetek voltak a célcsoport tagjai?
|
Válasz:
Kedves László! A tavalyi Segítő-háló program megvalósításáért nem a szervezünk volt felelős. Több jelzést kaptunk már arra vonatkozólag, hogy a célcsoportként bevont szervezetek nem a kiírásnak megfelelően kerültek bevonásra. Javaslom, tekintsünk előre, és amennyiben idén is szeretnének bekapcsolódni a programba, keressék fel irodánkat, hogy regisztrálhassuk Önöket.
|
|
Marietta kérdezte:
A tanácsadáson kívül milyen szolgáltatásokat lehet majd igénybe venni a program keretében?
|
Válasz:
Kedves Marietta! A tanácsadáson kívül négy témában kerül majd megrendezésre képzéssorozat, melyet road show keretében fogunk megvalósítani, annak érdekében, hogy az országból bevont valamennyi szervezet információkat kapjon.
A képzések szervezetfejlesztés, szakmai fejlesztés, pénzügyi tervezés, marketing és szolgáltatás fejlesztés, akkreditáció kérdésekben kerülnek majd megrendezésre.
A képzések mellett, on-line szolgáltatásokkal is várjuk résztvevőinket. A jelenlegi alkalmazáshoz hasonló szolgáltatás, erőforrástérkép, tartalom és hírfeltöltési lehetősséggel, valamint a népszerű eseménynaptárba való rendezvényfeltöltési lehetőségel várjuk majd a bevont szervezeteket és a kedves látogatókat.
|
|
Mónika kérdezte:
A legutóbbi fórumbeszélgetés alkalmával még nem tudott felvilágosítást adni a program indulásának időpontjáról. Továbbra is az lenne a kérdésem, hogy mikor kezdődnek a tanácsadások?
|
Válasz:
Kedves Mónika! A program 2009. december 1.-én már kezdetét vette, azonban a projekt első szakaszában a szervezetek toborzását, bevonását és a tanácsadók felkészítését végezzük. A szervezetek részére nyújtott szolgáltatások (tanácsadás, on-line szolgáltatások, fórumok, képzések) 2010. áprilisától lesznek elérhetők.
Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a szervezetek bekapcsolódásához együttműködési megállapodás megkötése szükséges, ezért keresse fel irodánkat jelentkezés céljából.
|
|
nferenc kérdezte:
A Segítő-háló program tartalmát tekintve mennyiben hasonlít a korábbi Eu-háló programokra? Vagy csak a neve változott meg?
|
Válasz:
Kedves Ferenc! Projektünk tartalmi elemeiben teljesen illeszkedik a korábbi Eu-háló programokhoz. A legfontosabb változás, hogy a korábbi megyei tanácsadók helyett, jelen projektben regionális tanácsadók fogják ellátni a szervezetfejlesztő tevékenységet, akiket havi rendszerességgel személyesen egy-egy megyei szolgáltatói pontban lehet majd elérni, ezen kívül telefonos és e-mail-es megkeresésekre a hét mindennapján választ tudnak majd adni.
|
|
Mihály kérdezte:
Kedves Adrienn! Szervezetünk szeretne részt venni a programban Pest megyéből! szeretnénk megtudni, ki lesz a tanácsadónk?
|
Válasz:
Kedves Mihály! A Pest megyei tanácsadó Czetőné Deák Tünde, a nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségének (NHSZOSZ) szakembere lesz! Amennyiben még nem jelentkezett szervezete a programban való részvételre, kérem keresse fel tanácsadónkat telefonon, e-mailben, vagy akár személyesen.
Elérhetőségek: 06/1-270-04-14; E-mail: nonprofit@chello.hu; Cím: 1132 Budapest, Alig u. 12.
|